Megfogadtam, hogy nem facebookozok az érettségi végéig. Nehéz, nagyon nehéz. Nincs egy napja, de már kezdem érezni a hiányát kicsit. Észrevétlenül leszünk facebook függők, és ez ijesztő. Nagyon ijesztő.

Amúgy az érettségi eredményeim (a matek kivételével) eddig egész jók, elégedett vagyok magammal. Íme:

• magyar: 93%
• matek: 75%
• töri: 84%

Holnap jön egy jó kis infó eredmény is, kedden pedig az angol. Nagyon félek ez utóbbitól, mert ugye emelteztem, és ez nekem beszámít. A magyar meg a töri is beszámítanak, de ott a kettőből csak az egyik, szóval ott nem paráztam, mert mondom az egyik csak jó lesz. De az angolt nem válthatom ki semmivel, ráadásul ez emelt, szóval tuti nem 90% lesz, úgyhogy most eléggé parázom.. De már csak két nap!

Kalandos életem során elég sok helyzetben megfordultam már, de egyik se volt olyan fárasztó, mint az elmúlt hetem. Nem, nem tanultam halálra magam (sajnos), mivel a tanórákon kívül elő se vettem egy könyvet se - mentségemre legyen mondva, nem volt időm. De ez a koránkelés dolog, meg az állandó gondolkodás leszívják az ember lányának agyát, aminek köszönhetően minden szabad percemben a l u d t a m.. Ja, durva.

Egyébként utolsó bejegyzésem óta csak úgy özönlöttek a mókás események. Először is, hála szipiszupi tanáraimnak, kézhez vehettem kitűnő bizonyítványom. Voltunk szerenádozni, mondjuk az időjárás nem volt velünk olyan kegyes, a nagy kertipartizásban haldokoltunk, olyan hideg volt - de például drága osztályfőnökünk ezt a problémát skót whiskey-vel egész jól orvosolta. ;)
A szerenádok után volt egy fáklyás ballagásunk is, ami irdatlan hiperszuperül zseniálisan király volt. Egyrészt maga a fáklyákkal való vonulás 10 másik sulival együtt fenomenális érzés, de utána a mi sulink lement a Duna partra, ott koccintottunk az igazgatóval, aztán ment az erezdelahajam. :) A mi kis csipetcsapatunk olyan hajnali egy körül kezdett el hazavergődni.. Természetesen mindenki ugyanazzal az éjszakaival ment, csak én mentem tök más irányba, jellemző. Külváros lévén természetesen féltem egyedül, képzeletben harmincszor lejátszottam már, ahogy elrabolnak, megerőszakolnak, megölnek, aztán eladják a szerveim, de aztán szerencsére megjelent egyik évfolyamtársam, és hazakísért. Szóval ezt megúsztam.

Maga a ballagás nem volt olyan izgalmas, néhány lány végig bőgte az egészet, nekem nem volt megható, sőt. Jó, persze a termekben vonulás jó volt, és szépen kidíszítették a sulit, de annyira nem kötődtem ehhez a helyhez, szóval valahogy nekem ez nem sikerült annyira meghatóra.

A hétvégém természetesen nem a tanulásról szólt. Kecskeméten voltam, szép volt, jó volt, de egyáltalán nem volt alkalmas a tanulásra. :D Viszoont hétfőn bele is csaptam a lecsóba. Lássuk csak:

• akárki akármit mond, a média túloz, ezek az érettségik nem voltak nehezek
• jó, voltak váratlan dolgok, de én 0 sulin kívüli tanulással úgy néz ki, az összeset minimum 70%-ra megírtam
• lehet, a matekban voltak dolgok, amik nem középszintűek, de attól még azokat is ki lehetett találni

Hátra van még egy infó, de az nem érdekel, semmi tétje.. 80% tuti meglesz, 5% ér összesen 1 pontot, tehát hiába strapálnám magam, senkit nem érdekel az infó eredményem..:D De azért gyakorolok, meg elkezdtem tételezni. És lelkesen készülök a német nyelvvizsgára, mert anélkül nem fognak felvenni...

Több, mint egy éve, hogy megjártuk a Magyar Televízió székházát is. Lassan egy éve, hogy turnéztunk Törökországban. Két éve voltunk Brnoban. És lassan két napja, hogy lement a Menyegző. Olyan üres azóta az életem, gyanúsan sok a szabadidőm. :D

Most pedig már igazán neki kéne ülnöm a tanulásnak, de mindig közbejön valami. Mint például a tanárok ajándékát meg kéne holnapra csinálnom. De mázli, hogy még időben eszembe jutott.

Bele kéne húznom, rám tört az érettségi előtti pánik, de állandóan nosztalgiázom, táncos képeket nézek, és táncházba akarok menni!!! Amint lementek az írásbelik, elmegyek, és bulizok egy óriásit. 

Ropog a hajam az irdatlan sok hajlakktól, lila a lábujjkörmöm, mert valami ostoba ráugrott, fáradt vagyok, boldog vagyok, félig meglett a nyelvvizsgám, és még az se zavar, hogy csak 5% kellett volna a másik feléhez, béke van és nyugalom, és hatalmas mosoly az arcomon.

Amikor 5000 ember neked tapsol.. Fenomenális hetet zártam ma este. Jó, két órát leszámítva az egész tömény szenvedés volt, de az a két óra kárpótolt mindenért.

Szóval. Aki pesti, biztos látott már hatalmas plakátokat Magyar Menyegző - Az ezüstlakodalom címmel. Az első választás ünneplésére (1990) rendezték meg ezt a darabot, és a 25 éves évfordulóra Novák Eszter újrarendezte az egészet. Főszerepben testvére, Novák Péter, és további 250 táncos, 6 együttesből. Múlt hétvége óta minden áldott nap össze voltunk zárva (összesen kb 80 órára), eléggé szét volt esve az egész, kétségbe voltunk esve, mert tegnap még nem volt kész a darab, sőt, még ma is változtattak kész részeken, de csodával határos módon megcsináltuk!!!

Volt kivetítő, állítólag csomószor mutattak engem, ami kicsit megrémiszt. :D De csodaszép ruhákban csodaszépen táncoltunk, (egyszer sem rontottunk!!!!!), és minden szuperül ment! A Papp László Bp Arénában voltunk, le volt zárva az alsó rész, és ott futkostunk körbe a gyorsöltözéseknél. Egyszer sem késtem el!! Mondjuk a maratoni távot kb kétszer lefutottam, nem is hinné az ember, mennyire nehéz körbesprintelni az Arénát népviseletben.:D 

Összességében: annyira gyönyörű lett az egész darab, bármennyire is antipatikusak, a koreográfusok irdatlan jól összedobták ezt a csodát, szóval kicsit sajnálom, hogy nem láthattam kívülről. :D Meg olyan furcsa, hogy egy hétig minden percem ekörül forgott, aztán kb 5 perc alatt vége is lett. (Igen, ha táncos vagy, belülről a két órás darab 5 percnek tűnik. Nem értem, de így van.) Holnaptól üres lesz az életem.. És nincs mentség, muszáj lesz az érettségire tanulni. Óje.
.. Ja nem, holnap fellépés. De zsíír, nem bírok lábra állni, úgy fáj a talpam a hülye cipőtől. De biztos menni fog, ha ezt a hetet túléltem, mindent kibírok!!

Olvasgattam, jobban mondva nézegettem blogokat, mert mint mondtam, sokat lehet tanulni a világól blogolvasás közben. És rájöttem, hogy egyszerűen képtelen vagyok elvonatkoztatni a blogok kinézetétől. Úgy vélem, ha egy blogger minőségi munkát ad ki a kezéből, ahhoz nem kell tízperszázas kinézet csilivili extrákkal, de mondjuk ha valaki -2-es betűtípussal ír fehér alapon világos szürkével, azt automatikusan ikszeltem is ki. Én elhiszem, hogy jó a stílusa, és eszementül király dolgokat ír, de én egyszerűen tényleg nem tudok elvonatkoztatni.
A másik meg a szenvedős blogok. Régóta írogatok már, tudom, hogy egy időben divat volt depressziós bejegyzésekkel bombázni az emberiséget, de azt hittem, ennek már vége. Tudom, mindenkinek vannak problémái, és ezeket hol máshol osszuk meg, ha nem egy blogban, de vannak azok az emberek, akik tipikusan szeretnek szenvedni, mindenben a legrosszabbat látják, és mivel nagyon egyedi és menő blogot akarnak, mindenhol azt tüntetik fel, hogy ők mekkora meg nem értett lelkek, művészek és társaik, akiknek csak a blogolás és a követőik vannak, mert amúgy érvágás, alkohol és gyógyszerek. És rendben van, hogy 14 évesen a világ legnagyobb problémáit hordozzák a tinik a vállukon, szóval értem én, hogy pár éve divat volt ez az egész (bár ennyire sose volt durva), de a mostani huszonx évesek ebben mit élveznek? Miért jó mindig szenvedni? Könyörgöm, egyszer élünk, ha most nem látjátok mindenben a jót, akkor nem lesz még egy életetek, ahol minden tökéletes lesz. Most kell kiélvezni mindent. (És nem, nem yolo meg ilyenek, ez tényleg csak így van.)
De örülök, hogy a vidám, rendes blogok se haltak ki, szóval végülis összességében mégsem csalódás a mai blogfelhozatal.

És igen, mindenképpen meg kellett osztanom ezt a bölcsességet a világgal, enélkül kihalt volna az emberiség, szóval szívesen népek.

Ebbe a számba meg szerelmes vagyok. Még mindig. Szóval hallgassa mindenki, aki szereti az igazán jót.)