érettségi2015.05.09. 13:50
Kalandos életem során elég sok helyzetben megfordultam már, de egyik se volt olyan fárasztó, mint az elmúlt hetem. Nem, nem tanultam halálra magam (sajnos), mivel a tanórákon kívül elő se vettem egy könyvet se - mentségemre legyen mondva, nem volt időm. De ez a koránkelés dolog, meg az állandó gondolkodás leszívják az ember lányának agyát, aminek köszönhetően minden szabad percemben a l u d t a m.. Ja, durva.
Egyébként utolsó bejegyzésem óta csak úgy özönlöttek a mókás események. Először is, hála szipiszupi tanáraimnak, kézhez vehettem kitűnő bizonyítványom. Voltunk szerenádozni, mondjuk az időjárás nem volt velünk olyan kegyes, a nagy kertipartizásban haldokoltunk, olyan hideg volt - de például drága osztályfőnökünk ezt a problémát skót whiskey-vel egész jól orvosolta. ;)
A szerenádok után volt egy fáklyás ballagásunk is, ami irdatlan hiperszuperül zseniálisan király volt. Egyrészt maga a fáklyákkal való vonulás 10 másik sulival együtt fenomenális érzés, de utána a mi sulink lement a Duna partra, ott koccintottunk az igazgatóval, aztán ment az erezdelahajam. :) A mi kis csipetcsapatunk olyan hajnali egy körül kezdett el hazavergődni.. Természetesen mindenki ugyanazzal az éjszakaival ment, csak én mentem tök más irányba, jellemző. Külváros lévén természetesen féltem egyedül, képzeletben harmincszor lejátszottam már, ahogy elrabolnak, megerőszakolnak, megölnek, aztán eladják a szerveim, de aztán szerencsére megjelent egyik évfolyamtársam, és hazakísért. Szóval ezt megúsztam.
Maga a ballagás nem volt olyan izgalmas, néhány lány végig bőgte az egészet, nekem nem volt megható, sőt. Jó, persze a termekben vonulás jó volt, és szépen kidíszítették a sulit, de annyira nem kötődtem ehhez a helyhez, szóval valahogy nekem ez nem sikerült annyira meghatóra.
A hétvégém természetesen nem a tanulásról szólt. Kecskeméten voltam, szép volt, jó volt, de egyáltalán nem volt alkalmas a tanulásra. :D Viszoont hétfőn bele is csaptam a lecsóba. Lássuk csak:
-
akárki akármit mond, a média túloz, ezek az érettségik nem voltak nehezek
-
jó, voltak váratlan dolgok, de én 0 sulin kívüli tanulással úgy néz ki, az összeset minimum 70%-ra megírtam
-
lehet, a matekban voltak dolgok, amik nem középszintűek, de attól még azokat is ki lehetett találni
Hátra van még egy infó, de az nem érdekel, semmi tétje.. 80% tuti meglesz, 5% ér összesen 1 pontot, tehát hiába strapálnám magam, senkit nem érdekel az infó eredményem..:D De azért gyakorolok, meg elkezdtem tételezni. És lelkesen készülök a német nyelvvizsgára, mert anélkül nem fognak felvenni...
|