Merhaba!

nosztalgia

2015.04.14. 11:28
avagy nincs kedvem tanulni, ezért blablázok

Pontosan 10 hónapja indultunk, durva belegondolni. Annyi hihetetlen élmény, emlék! Képek, hogy nosztalgiám megosszam veletek:

Első nap, étterem, isteni ételek, fantasztikus kilátás, minden tökéletes. :)




 

Voltunk hajókázni is a Boszporuszon. Meseszép!


Egyik nap - ha már Törökországban vagyunk, must do dolog az ilyen - elmentünk a tengerpartra. Egy nap semmittevés, na az kellett ott nekünk. :) Volt fürdés, várépítés, keresztrejtvényfejtés, na és persze a nasiról se felejtkezzünk el! :D Az árus csávó irtó jófej volt, kérdezte, hogy honnan jöttünk, és amikor megtudta, hogy macar-ok vagyunk, onnantól kezdve nem lehetett levakarni (jó értelemben persze). Azt hitte, suliba járunk oda (nyáron??), de aztán mondtuk, hogy fellépni jöttünk. Na hát neki nem is kellett több, a gofrinkat hússzor annyi feltéttel adta, plusz percenként hozott valami díszt rá. (Csillagszóró, műfenyő, meg az a sok cucc, ami a képen is látszik.)
Törökországban a Macaristan szó varázserővel bír. Nem úgy, mint itthon a Törökország..:D

 

Isztambul után Denizlibe mentünk. Ókori városmaradványok tömkelege volt a környéken. Ez a színház fantasztikus volt. (És hihetetlenül meleg!! Nagyon tűzött a nap, minimum 40 fok volt - sajnos mindenféle túlzás nélkül.)

Pamukkale leghíresebb látványossága a mészkő tavak alkotta hegy. Sajnos arról nem tudok képet mutatni, mert az összesen rajta vagyok. (Én aljas.:D)  De álomszép az a hegy, ha máshol nem is, itt érdemes megnézni.


És végül fáradt művésznők széttáncolt cipellői az isztambuli reptéren. ;)

Még nincs hozzászólás.
 
Köszöntő

 
Ajánló

Érdekes emberek, érdekes blogok. Nem cserék.

Trixie Luna marslakócska dolly

 
Üzenő
 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT