Merhaba!

nóta kettő három és

2015.04.12. 01:57,

Éppen Medcezirt nézek, amikor jön egy lagzi jelenet. Pont azt a táncot táncolták, amit mi is tanultunk kint Törökországban, elkapott a nosztalgia, jöttek az emlékek, kilencezer wattos mosolyom körbeéri a fejem, satöbbi. És akkor megszólalt ez a szám. Sírva pattantam ki az ágyból. Csodás emlékek, csodás ország, kevésbé csodás szám, de az emlékek miatt kicsit talán mégis az. Akkora élmény volt a tavaly nyári török turné! Egyébként még a szülinapi bulimon is roptuk erre a dalra, annyira a szívünkhöz nőtt. Pedig anno hogy utáltuk, hogy napi 12-szer minimum meg kellett hallgatnunk.. (Sajnos nem túlzok.) De idővel minden megszépül, pláne, ami török. <3

Egyébként a fent említett Medcezir nevű sorozatot mindenkinek ajánlom, aki le tudja győzni az ellenszenvét a török sorozatok ellen. (Amúgy meg Szulejmán, Ezel, hahóó, a török sorozatokkal semmi baj!) Szóval mivel ezt itthon nem adják a tv-ben, nincs hozzá szinkron, viszont a lelkes törökök angol feliratot gyártanak hozzá, kisebb-nagyobb nyelvtani bakikkal. De azért érteni lehet. :)
A sorozat maga kicsit Gossip Girl-ös, vagyis az alap szál hasonló. Egy csóró fiú bekerül a török elit közé, próbál boldogulni, de ők ki akarják csinálni maguk közül. Mondjuk ez a verzió kicsit hardcore-abb, meg hosszabb (kb 110 perc egy rész - én is van, hogy több napig nézek egyet). Nem utolsó sorban pedig irtó helyes a főszereplő fiúka. ;)

{link a sorozathoz}

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Köszöntő

 
Ajánló

Érdekes emberek, érdekes blogok. Nem cserék.

Trixie Luna marslakócska dolly

 
Üzenő
 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-